Na, ne vicceljünk már!

A minap egy blogot szerettünk volna kiemelni a Facebookon, de Zuckerberg úrék algoritmusa nem engedte, mondván: megtévesztő tartalmat kívánunk közzétenni, nulla munkával, könnyű meggazdagodást és állommelót ígérve.

Nos, a hír igaz. Valóban valami hasonló szerepelt a szövegben – csakhogy mindez idézőjelben, egyszersmind kikarikírozva a példához hasonló kamudumákat. A kontent épp az álságosan semmitmondó, a tényeket bullshitekkel kifoltozó állás- és egyéb hirdetésekről szólt. A konferanszié kezdőmondatának célzatosan egy ilyen laposra koptatott, közhelygyűjteményt választottunk. Gondoltuk: annyira átlátszó a dolog, hogy mindenki felismeri majd az iróniát.

Hát, nem! A Facebook hirdetéskezelőjének ugyanis nincs humorérzéke, nem képes felismerni a szarkazmust, a viccet. Jó néhányan élnek ugyanígy – akinek van humorérzéke mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes! –, ha nekik elnézzük a dolgot, miért ne tennénk egy algoritmusnak?

Annyi mindenben vert meg már minket a gép, hogy üdítő azt érezni, ebben talán még mi, emberek egy kicsivel jobbak vagyunk. Ki tudja, meddig lesz így?

Visszakanyarodva az elutasított kiemelésünkre. Hogy mi történik ilyenkor? Első körben felülvizsgálatot kérünk, majd miután az algoritmus újfent nem érti a viccet, kénytelen-kelletlen újraírjuk a szöveget. Kigyomlálva belőle a humort, a valóságnak görbe tükröt tartó sorokat, azaz majdnem mindent, ami emberi. Sebaj! Marad bőven elég közhelykollekció a neten fellelhető hirdetésekben. Furcsa módon ezeket a Facebook hirdetéskezelője háborítatlanul hagyja – talán mert azokat halálosan komolyan gondolta a feladójuk. És ez nem vicc.