Latin gyorstalpaló – miért pont exaro?

Latin gyorstalpaló – miért pont exaro?

Latin gyorstalpaló – miért pont exaro?

Így, még majd’ másfél évtizedes fennállásunk után is gyakran kell lebetűzni – különösen telefonban – a cégnevünket. A jelentését pedig szinte csak azok értik, akik anno latin órákat vettek. Nézzük egy egyperces latin gyorstalpalón, hogy mit jelent az elnevezés és miért éppen erre esett a választásunk!

Az #exaro elnevezés többféle jelentéssel bír. Elsődlegesen a viasztáblán (a kor laptopján) való írást jelöli. De némi áthallással a konkrét szántást is ezzel a szóval illették. Ha pedig már viasztábla és stílussal(!) való munkálkodás, a könyvírást is jelentette, éppúgy, mint bármiféle, a földben található érték felszínre hozatalát is.

És hogy miért erre a cégnévre kereszteltük kft-nket? Az elsődleges jelentést talán magyaráznom sem kell, hiszen karakterekből, betűkből építjük ügyfeleink és a magunk üzletét. (És igen, időnként nagy elvetemültségünkben még könyvet is írunk.) Ezért, ha kell, naponta felszántjuk az internetet. A megbízóinkkal történő rendszeres megbeszéléseknek és a szoros együttműködésnek köszönhetően időről-időre kincseket hozunk a mélyből a felszínre, amelyből remek tartalmak készülnek vagy amelyeknek a kampányok során vesszük hasznát. Igen, ez így együtt mind az exaro. Bónuszként ötbetűs nevünket külföldön is képesek hiba nélkül kiejteni és a weboldalunk url-je is minden gond nélkül leírható.

Csupán öt betű, de mennyi minden van benne! Ez mind az exaro.

#latin #nyelvlecke