Ez csak kamu!

Victor Lustig a kriminalisztika első számú szélhámosa volt az 1900-as évek első felében. Az ő „áldásos tevékenysége” folytán kis híján ócskavas-kereskedők keze közé került az Eiffel-torony, mert hogy kétszer is eladta Párizs nevezetességét. Igaz, csak papíron. Ha ma élne ez az osztrák származású csalófenomén, bizonyára online tolná a néphülyítést, de vélhetően jóval professzionálisabb szinten, mint a következendőkben tárgyalt landing oldalak.

Az utóbbi egy-két évben gombamód elszaporodtak azok a termékoldalak, amelyekről lerí, hogy 1. ordas nagy hazugságokat akarnak lenyomni a torkunkon; 2. webfejlesztőik minimális erőbedobással, ám annál nagyobb kreativitással brusztolták össze azokat.

Hogy az e csoportba tartozó kamulandingek milyen „olcsó” termékekkel és mennyire tisztességtelen kereskedői eszközökkel verik át a hiszékeny olvasókat, arra nem tisztem kitérni. (Véleményem ennek ellenére van róla.) Arra viszont igen, hogy mely markerek azok, amelyek árulkodó módon leplezik le ezeket a kamuoldalakat és amelyeket – ha mi is landingkészítésen gondolkodunk – nagy ívben elkerülve megőrizhetjük cégünk hitelességét.

Gugli a barátom

A 24 órán belül ránctalan bőrt ígérő csodakrém, az egy hét alatt angol középfokú nyelvtudáshoz juttató oktatási módszer és a rák ellenszerének kikiáltott házikence termékoldala számos ponton megegyezést mutat.

Ami elsőre feltűnik bennük, az a gagyi szövegezés. Hozzánk többségében a szöveg csak fordításban jut el, ami nem lenne baj, ha az eredeti mondatokat angolul/németül értő ember ültette volna át a nyelvünkre.

Ám, a landing készítői – nyilván költséghatékonysági okokból – egy laza Google translate-es magyarítással intézik el az ügyet.

Innen aztán a továbbiakban gyönyörű elírások, nem egyeztetett alanyok és állítmányok, ragozási bakugrások és egyéb nyelvtani szarvashibák gondoskodnak a szórakoztatásunkról.

Figyelem! Egy-egy elütés még nem tragédia. De ez a nyelvi igénytelenség, verbális dilettantizmus mintegy világgá ordítja, hogy olcsó, bazári megoldást akarnak ránk tukmálni. Egy magára valamit is adó vállalkozás ezt a luxust – bármilyen költséghatékonynak is tűnik – nem engedheti meg magának.

Zokogd tele a nagypárnád!

A storytelling erejéről már többször szót ejtettem, hiszen a felhozott “tanmese” profi módon készíti elő az olvasót a későbbi mondanivaló, a racionális érvek befogadására. Ennél fogva a példaként citált történet, megfelelő körülmények között, akár még szomorú is lehet.

A csodaszereket reklámozó oldalaknál viszont minden esetben szélsőségesek az érzelmek, a történetek túlontúl drámaiak. A halál árnyékából a nevezett termék jóvoltából visszatérő gyógyultak; az eddig a nyelvtanulás terén teljességgel menthetetlen delikvensek megtáltosodásai; az öregedő feleség hirtelen 20-30 évvel történő megfiatalodása, minek következtében korábban halódó házassága főnixként éled újjá… És még hosszan folytathatnám.

Nem jó, de legalább hosszú

Az anderseni storykon érződik, hogy a vakerátor pontosan tudja, ekkora oltári nagy svindlihez egy valóságos vagy ahhoz közeli történet kevés lesz. Így aztán átlépi a hihetőség Rubikonját és nagyívű, hollywoodi forgatókönyvbe kívánkozó mesét vezet elő. A történet azonban oly’ melodramatikus, hogy hozzá képest az Árva angyal épp annyira érzelgős, mint egy adóbevallás.

A story tehát nem jó, de legalább hosszú. Vagyis az izzadtságszagú történetet ellensúlyozandó a mennyiséggel próbálnak kompenzálni a copywriterek. Nemcsak a storyt, hanem a termékjellemzők, a kihagyhatatlan termékelőnyök leírását is végtelenül hosszúra nyújtják.

Az ilyen kamulandingek különös ismertetőjegye, hogy teleshopos mintára, túlságosan gyakran ismétlik el a pozitívumokat, bízva abban, hogy ha fentebb még nem győztek meg minket, akkor három sorral lejjebb már tuti sikerül.

(A normál landing oldalaknál elég, ha egyszer-kétszer leírjuk a termékjellemzőket, előnyöket, majd az oldal végén egy rövid összefoglalóban visszatérünk ezekre.)

A szövegírók verbális inkontinenciában szenvednek, miközben gyöngyöző homlokkal igyekeznek a portékát hitelesnek láttatni. És épp ez az erőlködés (plusz az érzelmi húrokon való balalajkázás) teszi az egészet átlátszóan hazuggá.

Bűnbak kerestetik

A kamulanding oldalak „szériatartozéka” az ügyeletes bűnbak is, akire hivatkozva iparkodnak elhitetni, hogy miatta nem lehet a termékhez kereskedelmi forgalomban hozzájutni, illetve, hogy miért ilyen gyanúsan olcsó az áru.

Orvosságok/kozmetikai termékek esetében a bevált séma az, hogy a gonosz gyógyszerlobbi/kozmetikai ipar nem érdekelt az emberek gyógyulásában/szépülésében. Ezért patikákban/drogériákban direkt nem kapható az örök élet elixír/bűbáj kence, de nálunk most (záros határideig!) féláron megvásárolható. Ugyanez a forgatókönyv a mágikus nyelvtanulás esetében is, ahol a nyelviskolák kartellezése lehetetleníti el az egyébként egyedülállóan új módszer bevezetését.

Mint látjuk: a szövegíró az ügyeletes bűnbakkal támasztja alá azt, hogy miért a kereskedelmi fősodron kívül, egy noname cégtől, pult alól kell beszereznünk ezt az egyébként pazar innovációt. Egyszersmind ezzel fedezi azt a tényt is, hogy az általa reklámozott, állítólag a világ X országában már százezreknek bizonyított forradalmi termékről, eddig semmit sem hallottunk.

A jó landing oldal (és egy jó termék) esetében alap, hogy bízunk a termékünk minőségében és eladhatóságában. Ha ez a gránitszilárdságú hit megvan, okafogyottá és tisztességtelenné válik a bűnbak keresés. Hiszen semmi mást nem teszünk, mint megfelelő áron (még akkor is, ha az az ár akciós) kínáljuk fel termékünk/szolgáltatásunk a potenciális vevőinknek.

Szuperlatívuszokban

Az előző bekezdésben szándékosan használtam túlzó jelzőket, ugyanis ezeken a kamu site-okon rendszerint a forgalmazott termékről/szolgáltatásról csak felsőfokban szokás beszélni. A szövegek megrendelői még hírből sem ismerik a józan mértékletességet, az objektivitást. Így aztán a tartalmakban rendre „fantasztikusnak, forradalmi újításnak, zseniális találmánynak, világszenzációnak…” aposztrofálják a meghirdetett holmit.

Értem én, hogy fontos az önbizalom és az, hogy vállalatunkat a jelenleginél előkelőbb helyre pozicionáljuk. Ám, az már erősen visszatetsző, ha magunkat (termékünket) illetjük azokkal a jelzőkkel, amelyeket a valóban kiemelkedő minőségű árut/szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra az ügyfelek ragasztanak. Az igazán jó portékát a vevők dicsérik. A bóvlit az eladó.

A soknál több az elég

Ez a pár sor meg itt a végén elég lesz, hogy kitárgyaljuk a kamulandingek utolsó kötelező elemét: a referenciát. Ahogy sejthető, a szerzők itt is túltolják a biciklit…

Nemcsak azzal, hogy vásárolt (lopott?) képekkel, látszat-háziasszonyokkal, fiktív vevőkkel töltik meg az oldal alját. (Egy ötperces kereséssel sok esetben a szereplők könnyen beazonosíthatók, csakúgy, mint a „termék” fejlesztéséért felelős kamuprofesszor.)

Azzal is, hogy az itt felvonultatott, gyakran 40-50 ember kivétel nélkül feltétlen rajongásának ad hangot. A gyenge felhozatalt, vagyis hogy tulajdonképpen nem létezik valós vásárlói bázis, ebben az esetben is “tömeggel” próbálják ellensúlyozni, ezért kell ilyen irgalmatlanul sok, ömlengő hozzászóló (referenciaszemély).

Kamulanding fiktív személyek kitalált véleményével

Minimum gyanús lehet az is, hogy az egyébként hazánkban még tök ismeretlen terméket már százával kipróbálták és valamennyien csodás változásokról számolnak be. Ha a kommentek között elvétve egy-egy, a termékre vonatkozó kérdés is akad, az teljesen indokolatlanul azt firtatja – az egyébként eleve az áru megrendelésére szolgáló oldalon! –, hogy hol lehet hozzájutni a kérdéses cikkhez. (Hát itt, csillagom! Itt.)

Külön humorforrásként értékelhetjük, amikor a gyenge magyar helyesírással megírt dicshimnuszban az egyébként bonyolult, hosszú angol/német termékelnevezést (hibátlanul!) négyszer-ötször is leírják – csakhogy véletlenül se felejtsük el, mit kell megrendelni.

Tisztázzuk!

Minden esetben a megrendelő felelőssége az, hogy szavahihető reklám kerüljön ki róla. Nem, nem a szövegíró sara, ha ügybuzgalomból, a realitással köszönő viszonyban sem lévő információk jelennek meg a vállalatról vagy a termékről.

A megbízó joga, kötelessége – és nem utolsó sorban jól felfogott érdeke – ellenőrizni, hogy a szóban forgó landinggel nem esik-e folt cége jó hírén.

Egy szó mint száz: az objektív tájékoztatáshoz elég lenne néhány valódi vásárló, valódi véleménye, ami segít eldönteni, hogy tényleg szükségünk van-e a meghirdetett termékre. De lehet, hogy már azzal is beérnénk, ha a kamuoldalak nem néznének ennyire hülyének minket!