Münchausen meg a karaj
Miközben a szépirodalom napjainkra megszabadult a pátosztól és néhány írót leszámítva inkább a tárgyszerű írásmódot favorizálja, némi fáziskéséssel ez a levetett módi csipetnyi münchhausenes beütéssel a marketing/reklám szakmában vert gyökeret, számos kedélyes, máskor meg egészen röhejes pillanatot eredményezve.
Állok a hentesnél egy szupermarketben. A feladat a hétvégi ebédhez valók beszerzése, ami jelen esetben egy darab szép, csontnélküli karaj megvételében manifesztálódik. Hús kiválaszt, lemér, becsomagol, kosárba tesz. Ennyi a processzus – legalábbis, ahogy én látom.
Fejedelmi
Este viszont a tévéreklámban egészen más értelmet nyer a dolog. Kiderül, hogy a sertésközéptáj kontra jó magyar forint közérti cseréje nem pusztán az ebédhez valók beszerzése volt, hanem maga a „vásárlás fejedelmi pillanata”.
Hát, nem tudom, ki, hogy van vele, de nekem valahogy nem áll össze a kép, amint unokáimnak párás szemmel a másfél kilós, csontnélküli karaj megvásárlásáról, mint egy fejedelmi pillanatról mesélek…
Tízet, százat, ezeret!
Aztán itt van a másik jelenség: a hírlevelekben (eDM!) tetten érhető kifejlett Münchausen-szindróma. Amikor az általunk (és csakis az általunk!) kínált termék megtízszerezi, százszorozza, mit százszorozza: megtízezerszerezi a bevételt, a kattintást, a látogatószámot! Hogy mekkora számot használ a levél írója, azt csak a vérmérséklete no meg a jó ízlése szabja meg. Egészen szemkápráztató számháborúk zajlanak némely fronton és ezt még akkor is nehéz néha feldolgozni, amikor magam is tudatában vagyok annak, hogy a marketingesnek/szövegírónak az dolga, hogy a vevőjelöltet jó szándékúan, de határozottan terelgesse a megrendelői cél felé.
Kész átverés show?
Ám, véleményem szerint a motiváció, a manipuláció, a szimpla egymásra licitálás – ki tud nagyobbat mondani? – és a palánkon való átverés között érdemes és kell is különbséget tenni. A kkv-k napjainkban azt várják az online marketingtől, hogy folyamatosan javuló eredményeket hozzanak, vagyis alap a magasabb kattintás- vagy vevőszám. Nyilván akad olyan megbízó is, aki a racionalitáson túli elvárásokat támaszt szakemberei felé. Ennél a megrendelőnél bizonyára célba találnak az ilyen típusú Münchausen ihletésű levelek, vagy egyenesen saját céljaira ő maga rendel ilyet. A másik oldalon álló többség viszont azt gondolom, nem ül fel ezeknek a nagyot mondó, a habosított semmit staniolba csomagoló leveleknek.
Tapasztalatom szerint azok a cégek, amelyek reálisan látják piaci helyzetüket és kilátásaikkal is tisztában vannak, nem adják a nevüket, jól felépített brandjüket az ilyen ígéretcunamihoz. A képernyő – akárcsak a papír – mindent elbír. Még a ragacsos pátosszal nyakon öntött reklám szövegeket és a csillagászati nagyságúra nagyított számokat is. Már csak az a kérdés, hogy mennyire piacképes az a modell, amelyik ezekkel operál?
