Ki nevet a végén?
Ha felkapcsolom a szobában a villanyt, majd le, nem történik semmi. Ha ugyanezzel tíz percig szórakozom, még akkor sem történik semmi, legfeljebb a családom idegeire megyek. Nem ez a helyzet viszont a ki-bekapcsolt kampányokkal, és most azt is elmondjuk, hogy miért.
A legtöbb social media és GoogleAds kampány esetében – hol kisebb, hol nagyobb – szerepet játszik a mesterséges intelligencia. Az AI elemez, tanul és fejlődik, azért, hogy a számunkra legrelevánsabb célcsoportnak (ahol a legnagyobb eséllyel következik be ajánlatkérés vagy vásárlás) jeleníthesse meg a hirdetéseinket. Amikor azonban kikapcsoljuk a kampányt (mindegy, hogy hosszú időre vagy alkalomszerűen, rövidebb időszakokra), akkor a mesterséges intelligencia visszakerül a startkőre.
Ezzel egy végtelen “Ki nevet a végén” játék indul el, leszámítva azt, hogy itt nem lesz őszinte a mosolyunk a végén.
A program ugyanis újra és újra elölről kezdi a tanulási folyamatát, ami nekünk plusz költségeket és jelentős idő kiesést eredményez.
Hogyan előzhetjük meg ezt? Már a nulladik lépésben határozzuk meg, hogy mennyi ideig futtatjuk majd a kampányokat és ehhez rendeljünk költségkeretet is. Ha folyamatosan futó kampányban gondolkodunk, akkor a takaréklángra állított büdzsével még mindig jobban járunk, mint a drasztikus leállítással. Okos tervezéssel, a költségek és bevételek monitorozásával jobb eredményt érhetünk el, mintha a mesterséges intelligenciát megfosztjuk a tanulás lehetőségétől.