A fine dining szexepilje

Régóta közismert tény, hogy a szexis nőt a közönségestől csak egy paraszthajszál választja el. No, de épp ez a hajszál teszi mindkettőt azzá, ami. Az egyik vonz, a másik meg inkább elriaszt. Ugyanez a helyzet a szöveges tartalommal is. Méretes közhely – tudom –, de a kevesebb ez esetben is több.

A minap egy ismerősöm egy vendégposzt erejéig saját weboldalán lehetőséget adott reménybeli partnerének a bemutatkozásra. Hangsúlyozom, ez, ha úgy tetszik egy „ajándék” megjelenési lehetőség volt. Ilyen esetben alap, hogy a házigazda weblapjának „szokásait” figyelembe vesszük, és az is evidencia, hogy – amennyiben egy blogcikk formájában tiszteletünket tehetjük az olvasóknál – igyekszünk pozitív képet kialakítani magunkról. Ez eddig rendben is van. De itt jön a neheze, mivel a dologhoz kétféleképp állhatunk.

Írhatunk csábító, dögös szöveget, amiben felvillantunk néhány számunkra (és persze, a látogató számára is) fontos konkrétumot, majd hátradőlünk és élvezzük a kiérdemelt figyelmet. Vagy egészpályás letámadást indítunk a gyanútlan olvasó ellen.

Beletoljuk az arcába mindazt, amit itt és most el akarunk mondani magunkról (és az nem kevés!), cseppet sem zavartatva magunkat attól, hogy nem egy landing oldalra, csupán egy vendégposztra kaptunk meghívást.

Ne add fel, ne itt adj el!

Lerágott csont, de leírom újra. A blognak nem az a feladata, hogy közvetlenül eladjon! Fölösleges itt árat, konkrét termékjellemzőt, használati utasítást, telephelyet, pontos postacímet, miegyebet közzé tenni. (Hacsak nem egy most megjelent újításról értekezünk vagy termékeket/szolgáltatásokat hasonlítunk össze.) Közkeletű tévedés, hogy bőven elég lesz az is, ha blog címén pőrén feldobáljuk a termékkatalógusunkat, és majd onnan kimazsolázzák a türelmes látogatók, amire szükségük van.

Vadetető

Ha nem irtóznék annyira a vadászattól, akkor leginkább azt mondanám: a blog pont olyan, mint a vadetető. A rendszeresen adagolt „táplálékkal” odaédesgetjük azokat, akik az itt közölt írások nélkül talán rá sem találnának az oldalunkra.

Ha pedig portálunkon a témánkba vágó érdekes, informatív és nem utolsósorban befogadható anyagokkal találkoznak, megjegyzik maguknak cégünket.

Minél gyakrabban térnek vissza az olvasók – egyelőre csak olvasgatni, tájékozódni – annál inkább megerősödik a bizalom termékünk/szolgáltatásunk, vagy akár a vállalkozásunk iránt. Az így ideszoktatott olvasó pedig négyzetesen nagyobb eséllyel vásárol majd tőlünk, vagy kelti jó hírünket, hiszen addigra már alaposan beleégettük agyába a márkánk.

Első sorban az első sorról

De mitől is szexi egy szexi cikk? Már a címadásnál eldől, hogy megnyertük-e magunknak a látogatót vagy „saját halottunknak” tekinthetjük őt. Nem kell, hogy bulváros, nagyot mondó legyen a felvezető egy sor (sőt!), de a „közgyűlést tartott az önkormányzat” típusú témamegjelöléseknél szerintem azért még éber kómában is jobbat írunk. Ha a cím megmozgatja a fantáziánkat, de nem lövi le a slusszpoént, nyert ügyünk van. Ha viszont a kezdőmondatnál még a leglojálisabb jóakaróink is feladják a harcot, nos, akkor van egy rossz hírem. Ne reménykedjünk! Lehet, hogy az olvasó ad még egy sanszot a cikkünknek, de ilyen méretes hendikep után erős a gyanúm, hogy elveszti az érdeklődését.

Pluszpont jár azért, ha a bevezetőt (lead) egy a témához passzoló sztorival ( a történetmesélésről itt írtunk) tudjuk indítani.

És a kulcsszó itt a „téma”. Mert tízből kilenc blogíró ennél a pontnál adja fel a harcot! Bármilyen csábító is az ötlet, de az nem blogtéma, hogy „vedd meg a termékemet!”.

Ezt kétszer-háromszor el lehet adni, de az olvasó hamar rájön, hogy ugyanazt a puhára csócsált gittet kellene megint rágnia, és negyedszerre már klikkel is kifelé.

Ez mindennek a teteje!

Hogy ez így túl általános? Akkor nézzünk egy példát! Mondjuk, hogy tetőcserepet forgalmazunk és szeretnénk a bizniszt egy kis tartalommarketinggel felturbózni. Akkor jöhet minden olyan téma, ami a házépítéssel, házfelújítással kapcsolatos: 1. mikor érdemes tetőfelújításon gondolkodni? 2. milyen típusú tetőre, milyen típusú tetőfedő anyagot javaslunk? 3. honnan ismerem meg a jó tetőfedő szakembert? 4. melyek most az aktuális tetőfedő anyag trendek? 5. elég, ha a cserépre, palára figyelmet fordítok vagy a kiegészítőknek is fontos szerep jut? Hirtelen öt témát gyűjtöttünk és még nagyjából ötször ennyit gereblyézhetünk össze fél óra alatt. (Különösen, hogy itt most csak a magán építtetők szemszögéből vizsgáltuk a témát, a közületekkel még nem is foglalkoztunk.) Ezzel akár hetekre írnivalót adtunk magunknak vagy a szövegírónknak, miközben egyszer sem pukkantottuk el a „Vegyél tőlem cserepet, mert most épp akciós!” petárdát.

Mikro témák vs. „Háború és békék”

Ezután már csak a kérdés kibontása van hátra. Általános hiba, hogy a téma szakértőjeként blogot író személy elvész a részletekben. A túlságosan aprólékos, mindenre kiterjedő – így értelemszerűen az olvasói tűréshatáron jelentősen „túl lógó” – blog sajnos szándékainkkal épp ellenkező hatást fog kiváltani. Csak kevesek fogják végigolvasni a 15-20 ezer karakter terjedelmű anyagunkat, a többség az első harmad után többnyire becsukja művünket. (És akkor is gellert kaphat a nagyívű tervünk, ha nem vesszük figyelembe, hogy az olvasó nem tud és nem is biztos, hogy akar ilyen mélyen alámerülni a szakmai kérdésekbe.) Vagyis érdemesebb a kiválasztott kérdéskört több, kisebb „mikro témára” bontani ahelyett, hogy nyakon öntenénk a gyanútlan olvasót egy saját készítésű „Háború és békével”.

Repeta

Az igazán klassz blog valami olyasmi, mint egy vacsora a fine dining étteremben. Nem az a jó magyar, gatyakigombolós, torokig felfújós, telitányér féle, hanem a kínálatunk legjavából, ízlésesen tálalt válogatás. Amiből épp annyit szolgálnak fel, amiből szívünk szerint repetáznánk egyet. Csak hát, ilyen helyeken nem illik…